41/262
){kind=link}
){kind=link}
){kind=link}
){kind=link}
){kind=link}
){kind=link}
Az ember feljő, lelke fényfolyam,
A nagy mindenség benne tükrözik.
Megmondhatatlan kéjjel föltekint,
Merőn megbámúl földet és eget;
De ifjusága gyorsan elmulik,
Erőtlen aggott egy-két nyár után,
S már nincs, mint nem volt, mint a légy fia.
(Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde)